USZODA

Köszöntjük a MoM Sport 5 csillagos uszodájában!

A Hegyvidéki Önkormányzat tulajdonában lévő sportközpontot a Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft. üzemelteti. Létesítményünk állami és önkormányzati támogatás nélkül, a bevételeiből működik és valósítja meg fejlesztéseit. A komplexum területe több mint 70.000 négyzetméter, amelyen 13.000 négyzetméteres épület található. A ház egyik szárnyában a sport- és rendezvénycsarnok, a másik felében pedig az uszoda helyezkedik el. Óriási pázsitos zárt kertünk nyáron strandként, esetenként pedig rendezvények helyszíneként működik. Mellette műfüves focipálya, gumipadlóval védett játszótér és felnőttek sportolására alkalmas streetgym található. A modern, minimál stílusú, jól felszerelt és az általános igényeket maximálisan kielégítő, 1.000 m² alapterületű uszodánk elsőként nyerte el Budapesten a Magyar Fürdőszövetség 5 csillagos nemzeti védjegyét. Tudta Ön, hogy medencéink vizét UV fénnyel antibakterizáljuk és előtisztítjuk, így kevesebb, mint fele klórt használunk, mint az átlagos uszodák? Medencéink vizének minőségét diplomás vízbiológus  kollégánk naponta négyszer több ponton ellenőrzi.

Az úszás kiváló életmód váltó program, hatékony kiegészítő sportága a fogyókúrának, helyesen elsajátítva ízületkímélő sport. Az úszás kiegészítve gőzfürdőzéssel és szaunázással remek kikapcsolódás, oldja a stresszt, méregtelenít és energiával tölt fel. Szánjon időt magára, a pihenésre, valamint a mozgásra. Zárja ki a külvilágot és találja meg a harmóniát önmaga és a víz között. Teste és szelleme is meghálálja majd a törődést, hiszen már néhány hét után megmutatkozik szellemi és fizikai teljesítményén, közérzetén a rendszeres úszás. Váljék sportközpontunk az Ön életének részévé is, legyen a törzsvendégünk! Találja meg azt az időpontot a sportolásra, ami az életritmusának leginkább megfelel.  Nálunk reggel 6 és este 10 óra között hódolhat kedvenc sportjának. Medencéink foglaltságát itt tekintheti meg. http://momsport.hu/uszoda/medencefoglaltsag

Hétköznapokon vízfelület bérbeadás - létesítményünk foglaltságától függően - kizárólag szerződött partnereink részére lehetséges. Hétvégenként  és ünnepnapokon elsősorban a lakossági úszásnak biztosítunk teret, azonban az óriási érdeklődésre való tekintettel szeptembertől hétvégén is folytatunk oktatásokat, továbbá a tanfolyami mulasztások pótlására is van lehetőség, ezért a részleges vízfelület bérbeadás  továbbra is szünetel.  http://momsport.hu/uszoda/csoportos-oktatas

A nálunk sportoló vendégek részére Jagelló úti parkolónkban 3 óra ingyenes parkolást biztosítunk a parkoló telítettségének függvényében, amennyiben a parkolójegy a belépéskor a recepciónál érvényesítésre kerül. Az itt sportoló gyermekek szülei részére pedig 2 órás parkolást biztosítunk.

Uszodánk öltözőiben több hajszárító is található, valamint a G-szint öltözőihez is profi hajszárítókat szereltünk fel. Hidegebb időben hőfüggönnyel védjük a G-szinten található öltözőket. A recepción ingyenes értékmegőrző, illetve telefonmegőrző található, valamint rendelkezésre áll egy szintén ingyenesen használható fürdőruha centrifuga is. Letét ellenében fogast biztosítunk vendégeink részére.

Medencék

Beltéren az úszó- és a tanmedencénk, illetve wellness részlegünk várja a vízimádókat, kültéri úszómedencénk, nyáron strandként üzemel, télen fedett és fűtött. A medencék együttes, részletekben, illetve külön-külön történő kibérlésére azok foglaltsága és meglévő szerződéseink függvényében biztosítunk lehetőséget. A beltéri medencéhez, 250 személyes lelátó tartozik, így egy verseny megrendezésére is alkalmas.

Wellness

Wellness részlegünk remek kikapcsolódást nyújt a 16 személyes pezsgőfürdővel, két szaunával és a gőzfürdővel.

Beltéri versenymedence

Méret: 25m x 21m, 8 sávos
Vízmélység: 2,1m
Vízhőfok: 25-27 Celsius
Egyéb: 250 fős lelátó, digitális eredményjelző

Beltéri tanmedence

Méret: 15m x 8,5m
Vízmélység: 1.2 m
Vízhőfok: 28-30 Celsius

Kültéri úszómedence

Méret: 33m x 21m, 8 sávos
Vízmélység: 2,0m
Vízhőfok: 24-26 Celsius
Egyéb: Télen sátorral fedett

Élménymedence

Méret: 16 fő egyidejű tartózkodására alkalmas
Vízmélység: 1.0 m
Vízhőfok: 30-32 Celsius
Egyéb: Pezsgőfürdő, különféle masszírozó vízsugarakkal

Bioszauna

Méret: 6,5 m2 (6-10 személyes)

Páratartalom: 50-55%
Hőmérséklet: 55-65 °C

Finn szauna

Méret: 9,5 m2 (6-10 személyes)

Páratartalom: 20-25%
Hőmérséklet: 85-95 °C

Gőzkabin

Méret: 6,5 m2 (6 személyes)
Hőmérséklet: 40-50 °C

 

USZODAI INFORMÁCIÓK

Nyitva tartás, strandolás, általános esetek:

MoM Sport Recepció: +36 70 390 0779

(hétfő-péntek: 06:00-22:00

szombat - vasárnap: 08:00-20:00)

 

Vízfelület hasznosítás, medence foglaltság, Úszásoktatás:

         uszoda@momsport.hu

Bencze András: +36 70 902 5032, andras.bencze@momsport.hu

(hétfő-péntek: 09:00-15:00)

Reé Evelin: +36 70 371 0487, evelin.ree@momsport.hu

(hétfő-péntek: 9:00-15:00)

Nyári táborokra és intenzív úszás:

tabor@momsport.hu

Reé Evelin : +36 70 371 0487,  evelin.ree@momsport.hu

(hétfő-péntek: 9:00-15:00)


 



A Létesítmény üzemeltetője a Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft.

A Domain tulajdonosa: Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat

rendezvenyhelyszinek.hu

    LOGO_NEGYZET_FEKETE_ALAP.jpg

Nyitva hétfőtől péntekig
6:00-22:00 között

szombattól vasárnapig 
08:00-20:00 között

1123 Budapest, Csörsz u. 14-16.

Telefon: +36 70 390 0779 
info (kukac) momsport.hu

Koordináták: 47.4900663,19.022626