"A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze."
(Szent-Györgyi Albert)
Tanóráink 45 percesek, melyben 40 perc úszás és 5 perc játék szerepel. Az adott óra kezdete előtt 20 perccel érdemes megérkezni az uszodába, ezzel elősegítve gyermekeik nyugodt és kényelmes öltöztetését. Ugyanennyi idő áll rendelkezésükre úszás után is, mivel érkezik a következő csoport. A színvonalas oktatás és gyermekeik biztonsága érdekében oktatóink a kezdő csoportokban legfeljebb 7-8 gyermekkel foglalkoznak egyszerre, míg a Haladó szinttől már 10-12 gyermek is úszik egy csoportban.
Tanóráink hétköznapi időpontjai: 15:15, 16:00, 16:45, 17:30, 18:15, szombati időpont: 10:30 és 11:15.
A több gyermekes családok tudják egy időben hozni gyermekeiket, hiszen az összes tudásszint minden tanórában indul. A csoportokkal foglalkozó oktatók személye állandó.
Turnusrendszerünket a többi úszóiskolához hasonlóan 4 hetes ciklusokban szervezzük, melyek dátumait az alábbi táblázatban láthatják. Fontos, hogy turnusokba osszuk be a gyermekeket, hiszen így tudjuk biztosítani számukra a megfelelő fejlődést, a magasabb színvonalú oktatást.
A turnusos rendszer másik sarokköve a heti beosztás: heti egy, kettő napot is úszhatnak a gyermekek hétfőtől szombatig!
Heti két alkalmas bérletek: hétfő-szerda vagy kedd-csütörtök.
Heti egy alkalmas bérletek: péntek vagy szombat
Amennyiben 3 alkalmat szeretnénk jönni, ahhoz 8+4 alkalmas bérletet kell megvásárolni.
Turnus bérlet áraink
2024. szeptember 2. - |
Alkalom |
Ár |
CSOPORTOS ÚSZÁSOKTATÁS (heti 1 alkalom péntek vagy szombat, érvényes 4 hetes turnusra) |
4 |
13 000 Ft |
CSOPORTOS ÚSZÁSOKTATÁS TESTVÉRKEDVEZMÉNY (heti 1 alkalom péntek vagy szombat, érvényes 4 hetes turnusra) |
4 |
12 000 Ft |
CSOPORTOS ÚSZÁSOKTATÁS (heti 2 alkalom hétfő-szerda, vagy kedd-csütörtök érvényes 4 hetes turnusra) |
8 |
20 000 Ft |
CSOPORTOS ÚSZÁSOKTATÁS TESTVÉRKEDVEZMÉNY (heti 2 alkalom hétfő-szerda, vagy kedd-csütörtök, érvényes 4 hetes turnusra) |
8 |
19 000 Ft |
FELNŐTT ÚSZÁSOKTATÁS 4 ALKALMAS BÉRLET |
4 |
13 000 Ft |
FELNŐTT ÚSZÁSOKTATÁS 8 ALKALMAS BÉRLET |
8 | 20 000 Ft |
|
|
|
*Turnus bérleteink az adott turnus zárónapjáig érvényesek.
Minden bérlet vásárlása regisztrációhoz kötött: uszoda@momsport.hu
TUDÁSSZINTEK ÉS KÖVETELMÉNYEK:
Tanmedence:
Kizárólag 110 cm feletti magasságú gyermek jelentkezését áll módunkban elfogadni.
Oktatásunk feladásos rendszerben történik, ha valaki hamarabb elsajátítja az adott csoport követelményeit, lehetősége van tudásszintet lépni. Minden gyermeket, aki teljesítette az aktuális tudásszintet, oklevéllel jutalmazunk.
A helyesen kitöltött jelentkezési lap leadásával vagy az email címünkre való megküldéssel lehetséges.
Az éppen folyó turnus negyedik hetében tudják biztosítani a helyüket a következő turnusra. A gyermekek a tudásszintjüknek megfelelő csoportba kerülnek. A csoportok létszáma korlátozott, azok betelte után csak várólistán tudunk helyet biztosítani.
Amennyiben szüneteltetni vagy befejezni kívánják a tanfolyamot, kérjük, hogy még a következő turnus megkezdése előtt jelezzék nekünk!
Az úszóiskola által kiadott bérletek egységárasak és csak a kijelölt turnusra érvényesek. A heti kettő alkalmas tanfolyamok (hétfő-szerda; kedd-csütörtök) esetében a heti egy alkalmas bérlet megváltására nincsen lehetőség.
BEENGEDÉS
Az érvényes tanfolyam-bérlet érvényesítése és felmutatása után. Az oktatók az medencetérben veszik át, illetve adják át a gyerekeket. A tanfolyamokat a gyerekek csak az úszóiskola által kibocsájtott érvényes bérlettel látogathatják.
MEDENCETÉR
A zavartalan oktatás érdekében az oktatás alatt a kísérők nem tartózkodhatnak a medencetérben, az előtérből figyelemmel kísérhetik a foglalkozásokat. Minden turnus utolsó hetében bemutató órát tartunk, a szülők a lelátóról megtekinthetik a foglalkozást. Papucs használata kötelező!
PÓTLÁS
Egyeztetés után lehetőség van az elmulasztott alkalmak pótlására. A hiányzásokat pótolni az adott tanév végéig, a folyó turnusra szóló, érvényes bérlettel lehet. A befizetett turnusdíj arányos visszatérítésére vagy az elmulasztott alkalmak következő turnus díjából történő jóváírására nincsen lehetőség.
TANÁCSAINK SZÜLŐKNEK, GYERMEKÜK FEJLŐDÉSÉNEK ÉRDEKÉBEN:
>> ÁSZF <<
>> Házirend <<
>> Házirend kiegészítés COVID-19 <<
A csoportos órára érkező szülők részére 2 órás ingyenes parkolást biztosítunk a Jagelló úti parkolónkban, mely az oktatásra való belépéskor érvényesített parkolójegy ellenében vehető igénybe, annak telítettségének függvényében.
Kérjük Önöket, hogy kövessék honlapunk kiírásait, illetve kérdés esetén írjanak nekünk az alábbi e-mail címre: uszoda@momsport.hu
Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!
Sáska Melinda - oktatási koordinátor és vezető oktató
Jasku Marcell - Hegyvidéki Úszóiskola vezetője
uszoda (kukac) momsport.hu
Nyitva hétfőtől péntekig
6:00-22:00 között
szombattól vasárnapig
08:00-20:00 között
1123 Budapest, Csörsz u. 14-16.
Telefon: +36 70 390 0779
info (kukac) momsport.hu
Koordináták: 47.4900663,19.022626